• COMENIUS DIÁKCSEREPROGRAM A GÚTAI NAGYBOLDOGASSZONY EGYHÁZI GIMNÁZIUMBAN

        •  

          Gimnáziumunk egy sikeres pályázatnak köszönhetően a 2013/14 –es tanév szeptemberétől bekapcsolódik a Comenius Iskolai Együttműködések nemzetközi programba a franciaországi René Cassin iskolaközponttal karöltve. A projekt az Európai Unió „Egész életen át tartó tanulás” (Lifelong Learning) elnevezésű  program keretén belül valósul meg, a kétéves bilaterális projekt koordinátori szerepét iskolánk vállalta, az anyagi fedezetet az Európai Unió biztosítja. A nemzetközi projekt során diákjaink 11 fős csoportja két kísérő tanárral tíz napot tölt az elzászi Cernay-ban jövő év májusában, 2015-ben pedig a francia diákok vendégeskednek nálunk.

           

          A német nyelvű projekt „Kindheit damals und heute, hier und dort” („Gyermekkor akkor és most, itt és ott”) címmel a gyerekek életét hasonlítja össze a jelenben és a múltban egy nyugat-európai (Franciaország) és egy közép-európai ország (Szlovákia) példáján keresztül.

           

          A két éven át tartó projektmunka során a diákok különböző szempontok alapján mutatják be a gyermekkort: francia, német, szlovák és magyar gyereksorsokat hasonlítanak össze, közben megismerik a gyerekek életmódját, hétköznapjaikat a közeli és a távoli múltban, bemutatják a gyermekélet legfontosabb történéseit, sorsfordító eseményeit és választ keresnek arra, hogyan befolyásolták a gyerekek életét a történelem viharos fordulatai a partnerországokban.

          A jelen vonatkozásában bemutatják a mai szlovákiai és franciaországi gyerekek hétköznapjait, ünnepnapjait, szabadidős foglalkozásait, hobbijait, érdeklődési körét, valamint családi és diákéletüket. A projektmunka során a diákok aktívan használják a német és az angol nyelvet, a kiutazó diákok egy éven keresztül franciául is tanulnak, valamint a kutatómunkából is kiveszik részüket. Az együttműködés végterméke egy könyv „Kindheit damals und heute, hier und dort” címmel, amely a gyermekélet minden területét érinti. A könyvet kiegészíti egy fotókkal illusztrált album, amely érdekes francia, magyar és szlovák gyereksorsokat dolgoz fel a múltból.

           

          A projekttevékenységek beépülnek mindkét iskola tantervébe, a projektben érintett tantárgyak a következők: történelem, kultúrtörténet, földrajz, német nyelv, szlovák nyelv, magyar nyelv, francia nyelv, képzőművészeti nevelés, zene és informatika. A 11 cserediák heti két órában a Comenius szakkör keretén belül dolgozza fel a projektanyagokat német nyelven, valamint a franciaországi tanulmányútra készülve francia szakkört is látogat.

           

           

          A csereprogram elsődleges célja:

           

          ► a nyelvtanulás és a nyelvi sokszínűség támogatása

          A projektmunka egyrészt a diákok német nyelvi ismereteit mélyíti el szóban és írásban, másrészt arra ösztönzi őket, hogy a partnerország nyelvét (nyelveit) megismerjék, valamint a kisebbségi nyelvek helyzetét összehasonlítsák (a német nyelv Elzászban, a magyar nyelv Szlovákiában).

           

          ► toleráns és a világra nyitott európai polgárokká való nevelés

          A projekt arra ösztönzi a diákokat, hogy örömmel és érdeklődéssel fedezzék fel a partnerdiákok országát, az „idegen” diákokat megismerjék és elfogadják, és a közös együttműködés alatt „idegenekből” barátokká váljanak. Az együttműködés elősegíti a más népekhez való pozitív hozzáállást, az egymással szembeni sztereotípiák leépítését.

           

          ► a gyerekek szerepét meghatározni és összehasonlítani a mai társadalomban és a múltban, Franciaországban és Szlovákiában

           

          A Comenius program honlapján folyamatosan tájékozódhat a projekttel kapcsolatban:

          http://comenius131415.wix.com/comenius

           

           

    • Kontakty

      • Cirkevná spojená škola Panny Márie
      • riaditeľstvo / igazgatóság +421 911 809 018 ekonomické oddelenie +421 911 795 329 vedúca školskej jedálne +421 911 806 983
      • Brnenské námestie č. 15, 946 03 Kolárovo Slovakia
      • 31825729
      • 2021015887
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje