• Húsvéti lelki nap

            6. 4. 2023

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Húsvét közeledtével április 5-én lelki napot tartottunk iskolánkban, melynek folyamán alkalma nyílt kicsinek és nagynak a lelki elmélyülésre. A meghívott lelkiatyák és hitoktató vendégek vezették őket a húsvéti események átelmélkedésében, melyek elmélyítését kézműves feladatok segítették a kicsiknél. Mindeközben Nagy Péter lelkiatya szeretettel várta a bűnbocsánat szentségéhez járulni vágyókat az iskola kápolnájában. Lelki délelőttünk szentmisén való részvétellel vált teljessé a plébániatemplomban. Hisszük, hogy minden résztvevő hitben és lélekben gazdagodva élheti át a közelgő ünnep pillanatait. Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! 😊🙏😇

          • 😊 Beíratkozási információ a 2023/2024-es tanévre ✏️🧒🏻👧🏻

            3. 4. 2023

            Beíratkozási információ a 2023/2024-es tanévre.

            A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a beíratkozás iskolánk első évfolyamába 2023. április 1-30. között egész hónapon keresztül elektronikus úton lehetséges, illetve személyesen 2023. április 13-15. között az iskola épületében. A beíratkozáshoz szükséges a szülő személyi igazolványa és a gyermek születési bizonyítványa. 

            A beíratkozás időpontjai:

            2023. április 13-án (csütörtökön) 14:00 órától 18:00 óráig,

            2023. április 14-én (pénteken) 14:00 órától 18:00 óráig,

            2023. április 15-én (szombaton) 9:00 órától 12:00 óráig

            Az elektronikus úton történő beíratkozáshoz kattintsanak ide https://cgymkolarovo.edupage.org/register/

            Azokat a gyermekeket, akik 2023. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket, kötelező beíratni az alapiskola első évfolyamába, függetlenül attól, hogy a gyermek iskolaérett-e.

            A 2022/2023-as tanévre halasztást kapott gyermeket is újra be kell íratni a 2023/2024-es tanévre. Amennyiben a kisgyermek még nem iskolaérett, a beíratás után az óvoda igazgatónője határozatot ad ki, hogy a gyermek még egy évig óvodába fog járni. 

            Az óvodalátogatás folytatásához szükséges dokumentumok:

            • határozat az óvodalátogatásról,

            • gyermekorvosi ajánlás,

            • nevelési tanácsadó/prevenciós intézmény nyilatkozata.

            A dokumentumokat legkésőbb 2023. június 15-ig kell benyújtani az iskolába.

            Sok szeretettel várjuk a jövendőbeli elsősöket és szüleiket!  

          • Egészség és biztonság az iskolákban 2022 - Bántalmazás

            30. 3. 2023

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Bántalak, hogy ne bánts engem, vagy egy előadás a zaklatásról, ahol a zaklatás agresszora egyben az áldozat is. Iskolánk nagy figyelmet szentel a diákok egészséges testi és lelki fejlődésére, ezért a mai napon a felső tagozatos tanulókat pszichológus és szupervizor Mgr. Peter Kollárovič hívta egy közös útra, vagyis a zaklatás elleni küzdelemre. Köszönjük ezt a tartalmas délelőttöt, hisszük, hogy a megelőzéssel jobbá tehetjük a világot. Projekt : Egészség és biztonság - Iskolaügyi Minisztérium Zdravie a bezpečnosť 2022 - MINISTERSTVO ŠKOLSTVA, VEDY , VÝSKUMU a ŠPORTU (MŠVVaŠ)

          • "Árral szemben a jövőért" Márk Tibor iskolánkban

            30. 3. 2023

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Az „Egészség és biztonság az iskolákban 2022“ elnevezésű projekt keretén belül iskolánkba látogatott Márk Tibor drogprevenciós előadó. Élettörténetének elmondásával hívta fel diákjaink figyelmét, hogy érdemes az árral szemben menni. Az előadó tanúságot tett Isten irgalmas és gyógyító szeretetéről. Hálásan köszönünk mindent! Projekt : Egészség és biztonság - Iskolaügyi Minisztérium Zdravie a bezpečnosť 2022 - MINISTERSTVO ŠKOLSTVA, VEDY , VÝSKUMU a ŠPORTU (MŠVVaŠ)

          • Vekker Műhely - Nem csináltam semmit

            30. 3. 2023

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Vekker Műhely színész-drámatanárai, Kuklis Katalin és Czuczor Nóra Nem csináltam semmit címmel színházi-nevelési műhelyfoglalkozást tartottak iskolánk VI.A, VII.A és VIII.A osztályos tanulóinak. Az interaktív színházi előadás témája az iskolai zaklatás volt, amely során a tanulók nemcsak az áldozat szerepébe bújhattak bele, hanem a szemlélők felelősségét is boncolgatták. “Maradj csendben és örülj, hogy nem téged pécézett ki. Ez nem a mi dolgunk. Ez a Kriszta meg a Virág ügye. Semmi közünk hozzá!” Ildikó csendben maradt, nem csinált semmit. Most mégis bűntudata van. Mit tehet egy zaklatási folyamat szemtanúja? Az előadás feldolgozó részében közösen erre (is) keresték a választ. Projekt : Egészség és biztonság - Iskolaügyi Minisztérium Zdravie a bezpečnosť 2022 - MINISTERSTVO ŠKOLSTVA, VEDY , VÝSKUMU a ŠPORTU (MŠVVaŠ)

          • Hagyományőrző nap - táncház

            30. 3. 2023

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            November 14-én és 15-én iskolánk hagyományőrző napokat tartott felső tagozatos diákjaink számára. Az eseménynek a Tájház adott otthont. Hétfőn táncházra került sor Molnár Gábor táncoktató vezetésével. A talpalávalóról és a remek hangulatról a Bellő zenekar gondoskodott. Köszönet érte! Kedden szintén a Tájházban folytatódott a program. A MAL-os asszonyok vendégszeretetét élvezhettük, akik beavattak minket a lepény-és kalácssütés rejtelmeibe. A kemencében sült finomságoknak egyikünk sem tudott ellenállni. A Tájház múzeumában kollégánk, Varga Szilárd mutatta be a régi használati tárgyakat a diákoknak. Sok érdekes ismeretet szerezhettek itt is. Lehetőségük nyílt megtanulni a rongybaba készítést maradék anyagok felhasználásával, csuhéangyalkát alkothattak kukoricacsuhéból, dekupázsctechnikával mécsestartók készültek, illetve nemezelt tulipánok és karkötők is születtek az ügyes kezek munkájának köszönhetően. Projekt: Nemzeti kisebbségek multikulturális nevelésének támogatása - Iskolaügyi Minisztérium Podpora regionálnej a multikúrnej výchovy žiakov patriacich k národnostným menšinám 2022 - MŠVVaŠ

          • 2%-os adó

            8. 2. 2023

            „A szándék mérettetik meg, nem az adomány.“

            (Gotthold Ephraim Lessing)

            Tisztelt Szülők és Iskolabarátok!

            Jövedelemadójuk 2%-ával támogathatják a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Alapszervezetét. Nyomtatványok az iskola épületében igényelhetők, pdf formátumban az iskola honlapjáról (https://cgymkolarovo.edupage.org/a/2-ado) illetve az iskola Facebook oldaláról letölthetőek (Nagyboldogasszony Iskolaközpont Gúta).

            Adományaikat előre is köszönjük!

          • ERASMUS+ ZÁRÓPARTY

            16. 10. 2022

            Utolsó esténk az Erasmus+ oklevelek ünnepélyes átadásával indult, majd a vacsora után elkezdődött a fergeteges hangulatú bál angol, magyar, olasz, szerb, lengyel, török és spanyol slágerekkel fűszerezve. Az est különleges programpontja volt a közös éneklés. A nemzetközi csapat a Pink Floyd híres slágerét, a The Wall-t énekelte, melynek szövegét spanyol projektkoordinátorunk, Ruben írta át az Erasmus+ projektre vonatkoztatva:

            „We don’t need dull education

            we just need some place to go

            We want Erasmus in the classroom

            Teacher, please, dont leave me home

            Hey, teacher, take us all abroad!

            All in all is just another trip round the world!”

            A diákbál fájdalmas része volt a búcsúzás, hiszen másnap partneriskoláink delegációi hazaindultak országaikba. Felejthetetlen pillanatokat töltöttünk együtt, izgalmasabbnál izgalmasabb programokban volt részünk. Diákjaink rengeteget tanultak a nemzetközi projekt során, nemcsak angoltudásunk, hanem történelmi és kultúrtörténeti ismereteink is bővültek, de ami a legfontosabb, életreszóló barátságokat kötöttek. Az Erasmus+ projektnek köszönhetően kinyílt előttük a világ, más országokból érkező és más kultúrkörhöz tartozó diákokkal találkozhattak, s ezáltal nyitottabbak lettek más nemzetek és kultúrák iránt. Nagy köszönettel tartozunk az Európai Uniónak, amely lehetővé tette, hogy a partneriskolák diákjai és tanárai ellátogassanak hozzánk Gútára.

            FOLYT. KÖV.: márciusban iskolánk tanárai és diákjai kelnek útra ismét, hogy részt vegyenek Erasmus+ projektünk 5. projekttalálkozóján Szerbiában. Már alig várjuk!

            Galo Lukács Tímea

            projektkoordinátor

          • ERASMUS+ PROJEKTTALÁLKOZÓ – 4. NAP - POZSONY

            16. 10. 2022

            Projekttalálkozónk 4. napján a fővárosba látogattunk, ahol angol nyelvű idegenvezetőnk segítségével megismerkedtünk Pozsony főbb látnivalóival. Az immár hagyománynak számító „szuvenírvadászat” után beültünk a főváros hangulatos, fiatalos lendületű Beer Palace éttermébe, ahol igazi szlovák specialitásokat kóstolhattak meg vendégeink. Ebéd után időben indultunk haza, mivel délután mindenkinek fel kellett készülnie a projekthét megkoronázására, a diákbálra.

          • ERASMUS+ PROJEKTTALÁLKOZÓ – 3. NAP

            16. 10. 2022

            Projekttalálkozónk 3. napját Komáromban töltöttük, ahol kellemes városnéző séta keretén belül vendégeink megismerkedtek a város történelmével és főbb látványosságaival. Az angol nyelvű idegenvezetés után az Európa - udvarban interaktív kvízjátékon vettek részt az Erasmus+ csapatok, majd az izgalmakkal teli vetélkedő után mindenkinek jólesett az ebéd a különleges hangulatú RÉV étteremben a Tiszti Pavilon épületében. A délután folyamán angol nyelvű idegenvezetésen vettünk részt a komáromi erődben. Vendégeinknek különleges élmény volt megismerni a kettészakított város gazdag történelmét, és felfedezni a Közép-Európában egyedülálló erődrendszert. Az eseménydús napot közös pizzázással zártuk a Lux pizzériában.

            FOLYT.KÖV.!

          • ERASMUS+ PROJEKTTALÁLKOZÓ – 1-2. NAP

            16. 10. 2022

            Eljött hát a nagy nap… Vasárnap délután kezdetét vette „Climate And Threats on Cultural Heritage” elnevezésű Erasmus+ projektünk gútai projekttalálkozója, amelyre hetek óta lázasan készültünk. Vasárnap délután minden partneriskola küldöttsége szerencsésen megérkezett komáromi szálláshelyére, majd rövid városnézés után közös vacsorával indult a projekthét a Fabrica 22 étteremben. Hétfőn 10 órakor került sor a projekthét hivatalos megnyitójára iskolánk ebédlőjében, ahol Galo Lukács Tímea tanárnő, a projekt koordinátora köszöntötte a török, olasz, spanyol, szerb és lengyel partneriskolák küldöttségeit, összesen 13 tanárt és 32 diákot. Tóth Árpád igazgató úr és Horváth Árpád polgármester úr üdvözlő szavai után Pollák Zsófia és Csente Bálint tartottak rövid előadást Gútáról és iskolánkról. Minden elismerésünk az előadóké, akik bátran és kiválóan beszéltek angolul a nemzetközi közönség előtt. Az előadás után diákjaink és tanáraink körbevezették vendégeinket az új iskolaépületünkben, majd kis megvendégelés következett. Vendégeinknek különösen ízlett gútai hungarikumunk, a paprikás kattancs és a túrós rétes is. Az iskolai programok után rövid gútai városnézésre indultunk László Szilvia tanárnő vezetésével, majd a Paradiso étteremben ebédeltünk vendégeinkkel. Ezután következett projekttémánkhoz kapcsolódva Riflik Zsolt előadása a klímaváltozás negatív hatásairól térségünkben. A rendkívül élvezetes és interaktív előadás kiváló nyitóprogramnak és vitaindítónak bizonyult az elkövetkező napok természetvédelemmel kapcsolatos projektfoglalkozásaihoz. A nap hátralévő részét a Vermes tanyán töltöttük, ahol vendégeink meghallgatták Vermes István törzsfő előadását a honfoglalás kori magyarok életmódjáról a farmon található jurtában, majd személyesen is kipróbálhatták az íjászkodást, lovaglást és egyéb honfoglalás kori aktivitásokat. A friss levegőn töltött aktív délután után mindenki alig várta a vacsorát: az egész délután lassú tűzön készülő ízletes gulyáslevest. Vendégeink kíváncsian kóstolták meg a hagyományos magyar ételt, melybe szakácsaink minden szakértelmüket és szeretetüket belefőzték. Vacsora után a magyar kultúráé volt a főszerep: A Hárompatak zenekar közreműködésével hagyományos táncház következett, ahol Angyal Réka Sára vezetésével a résztvevők moldvai és magyar táncokat tanultak. Üde színfoltja volt az estnek a gútai sortáncosok táncbemutatója, akik ízelítőt adtak vendégeinknek a magyar néptánckultúrából. Az est fergeteges hangulatban telt, mindenki ropta a táncot este kilencig, sőt még ropta volna tovább is, ha a buszunk nem indult volna vissza Komáromba… Nagy köszönet illet mindenkit, aki bármilyen módon hozzájárult e fantasztikus nap sikeréhez! FOLYT.KÖV.!

          • ERASMUS+ PROJEKTTALÁLKOZÓ GÚTÁN

            12. 10. 2022

            2022. október 9-14. között iskolánkba látogatnak külföldi partneriskoláink delegációi, hogy részt vegyenek a „Climate And Threats on Cultural Heritage” („A klímaváltozás hatása kulturális örökségünkre”) elnevezésű Erasmus+ projektünk immár IV. projekttalálkozóján. Színes programmal várjuk a szerb, olasz, lengyel, török és spanyol testvériskola 32 diákját és 13 tanárát, akiknek a projekthét alatt bemutatjuk városunkat, annak természeti és kulturális örökségét, valamint a projektünk zöld témájához kapcsolódó angol nyelvű foglalkozásokon vesznek majd részt iskolánk diákjaival karöltve. Mivel vendégeinknek szeretnénk bemutatni tágabb környezetünk kulturális örökségét is, ezért ellátogatunk majd Komáromba és Pozsonyba is. Szórakozásból sem lesz hiány: a Vermes tanyán fergeteges táncházzal várjuk vendégeinket, az oklevélátadó ünnepség után pedig hatalmas bulival zárjuk a projekttalálkozót. KEZDŐDJÖN HÁT A NAGY KALAND!

          • Mottó

            12. 10. 2022

            ​​​​​​Az intézményünk szellemiségét tükröző mottó elnyerte méltó helyét az új iskolaépületben! :)

    • Kontakty

      • Cirkevná spojená škola Panny Márie
      • riaditeľstvo / igazgatóság +421 911 809 018 ekonomické oddelenie +421 911 795 329 vedúca školskej jedálne +421 911 806 983
      • Brnenské námestie č. 15, 946 03 Kolárovo Slovakia
      • 31825729
      • 2021015887
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje