• A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium rövid története

         

         

               

                1992. szeptember 1-jén megnyitotta kapuját Gúta 8-éves egyházi gimnáziuma. Az iskola egy prímó és egy secunda osztállyal indította pályafutását, összesen 58 diákkal és 13 alkalmazottal.

                         Azóta eltelt 28 év. Az elmúlt évek folyamán 5 iskolaigazgató váltotta egymást és összesen 308 diák érettségizett le a gimnáziumban. Ma már közülük sokan élik mindennapi életüket a társadalom aktív tagjaként akár mérnökként, orvosként, pedagógusként, színészként, szociális munkásként vagy az élet egyéb területein, képzett szakemberként.

                        Diákok, pedagógusok jöttek, mentek. Közben változott a világ, változtak a körülmények, egyvalami azonban állandó az iskola életében: a légkör. A szülő-pedagógus-lelkipásztor-diák négyes nagyon komoly és elszánt együttműködésre való törekvése, amit mi úgy szoktunk megélni a mindennapokban, hogy „családias hangulat“. Az egymásra fordított figyelem, a megértés, egymás elfogadása, a személyiség tisztelete, a szigor mögötti szeretet érvényesülése és a mindennapok ajándékaként megélni  Isten jelenlétét. Ezt jelenti az a bizonyos „családias légkör.“

                        Ahogyan változik a világ, változik az iskola is. Szakosodás az idegen nyelvek oktatására, kiemelt informatika oktatás, kidolgozott iskolaprogrammal egészül ki az oktató-nevelői munka. Az idegen nyelvekre fordított különleges figyelem okán a cserediákprogramokba való bekapcsolódás segíti a diákok további fejlődését. Továbbá, hogy még versenyképesebb és szakmailag is jól képzett fiatalok kerüljenek ki iskolánból, lehetőséget biztosítunk a robotika és digitális világ mélyebb megismerésére. Folyamatos eszközbeszerzés, az innováció, a legkorszerűbb oktatási módszerek és eszközök bevezetése, valamint alkalmazása jellemzi a mindennapokat. Pedagógus továbbképzések, tanulmányi utak, kirándulások, rendezvények szervezése,  szakköri tevékenység, versenyekre való készülődés, lelki megújulás szövi át az iskola légkörét.

                    A változások nemcsak a fejlődésben mutatkoznak, hanem a gimnázium szerkezeti felépítésébe is aktívan beleszólnak. 2010 szeptemberében megszületett a „kistestvér“ a Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és a 2012/2013-as tanévben elkezdte működését az egyházi óvodai osztály is.

                     A gimnázium mindeközben? Nem vész el, csak átalakul. A 8-éves képzést felváltja a négyéves képzés. A tapasztalt rendszert valami új, ugyanakkor régi ismerős követi. Új, hiszen a diákok más feltételek mellett kerülnek be az iskolaközpont rendszerébe. Már nem a kis negyedikesek írják a felvételi kérdésekre a válaszokat, hanem az alapiskola kilencedikes diákjaira vár a feladat. Ugyanakkor régi ismerős, hiszen a feladat nem változik: értelmes, gondolkodó, keresztény ifjúság nevelése és fölkészítése a főiskolai és egyetemi tanulmányokra.

                     A folyamatosan változó világ újabb lehetőségeket hoz az iskola életébe. Szükségessé válik az általános tantárgyak oktatása  mellett az új kihívásokra is felkészíteni diákjainkat, nemcsak a nyelvoktatás területén, de a pénzügyi alapismeretek bővítése, a projektkészítés ismerete, közgazdasági és jogi alapismeretek, a kommunikációs technikák elsajátítása, számítástechnikai adatbázisok kezelése is ma már mindennapi feladataink aktív részét képezik.

                                                                                        Decsi Katalin, igazgatónő

    • Kontakty

      • Cirkevná spojená škola Panny Márie
      • riaditeľstvo / igazgatóság +421 911 809 018 ekonomické oddelenie +421 911 795 329 vedúca školskej jedálne +421 911 806 983
      • Brnenské námestie č. 15, 946 03 Kolárovo Slovakia
      • 31825729
      • 2021015887
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje