• XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntője

            12. 6. 2024

            Do fotogalérie bol pridaný nový album XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntője.

            Május 2-án városunk adott otthont a XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntőjének. Iskolánkat öt legény képviselte, akik nagy örömmel vágtak bele a mesemondás rejtelmeibe. A színvonalas versenyben tanulóink emberesen helytálltak, s meséikkel igazán jókedvre derítették a zsűrit és a hallgatóságot egyaránt. Szapu Viktor Márk (3.A), Fitos Krisztián (6.A), Vörös Levente (6.A) ezüstsávos, Nagy Áron (3.A) aranysávos minősítésben részesültek. Kálmán Zsombor (4.B) pedig azon négy mesemondó egyike lehet, akik kiemelt aranysávos minősítéssel továbbjutottak a júniusban Gombaszögön tartandó országos döntőbe. Tanulóinknak szívből gratulálunk teljesítményükhöz, Zsombornak pedig sok sikert kívánunk a további versenyzéshez! Használjuk bátran tájszólásunkat, éltessük tovább a népmesemondás hagyományát, hiszen a népmese összeköti a generációkat, kapocs múlt és jelen között, s perspektívát ad. Felkészítő pedagógusok: Domján Erika, László Szilvia

          • Sportnap

            12. 6. 2024

            Do fotogalérie bol pridaný nový album Sportnap.

            Április utolsó napján átadásra került Gúta város új sportpályája. Ez a létesítmény nem csupán egy bekerített tér, sokkal több annál. Egy közösség szíve, ahol a jövő bajnokai cseperedhetnek, ahol barátságok szövődhetnek, ahol a sport szeretete összekötheti a diákokat. Gúta Város Önkormányzata ezért már az átadó napjára sportnapot rendezett, amelyben a város iskoláinak diákjai mérték össze erejüket különböző sportágakban. Iskolánk diákjai ezeken a versenyeken kiválóan megállták a helyüket, szívből gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak. Köszönjük a város vezetőségének ezt az élményekkel teli napot!

          • Lorettói litánia

            12. 6. 2024

            Do fotogalérie bol pridaný nový album Lorettói litánia.

            Május a mi Égi Édesanyánknak, Szűz Máriának a hónapja. Szűz Mária az Új Éva, aki megszülte nekünk a Világ Megváltóját, Jézus Krisztust. Máriához, a mi Égi Édesanyánkhoz bármikor fordulhatunk, hittel, bizalommal, ő soha nem feledkezik meg rólunk, gyermekeiről. A mai reggelen mi is Szűz Máriához fohászkodtunk. Diákjaink összegyűltek az iskola előterében, és Nagy Péter János atya vezetésével közösen elimádkoztuk a Lorettói litániát. Imádságunkat egy gyönyörű Mária ének, a Mária, jó Anyánk eléneklésével zártuk. Imáinkkal forduljunk máskor is bizalommal a mi Égi Édesanyánkhoz, Szűz Máriához!

          • Pedagógusnap

            12. 6. 2024

            Do fotogalérie bol pridaný nový album Pedagógusnap.

            Iskolánk tanári kara és alkalmazottai tanítónap alkalmából ellátogattak a Budapesti Operettszínházba, ahol a nagyszabású színpadi show elemeivel tarkított Carmen musicalt tekintették meg. A jó hangulatú csapatépítés részeként a színházi előadást ünnepi vacsora előzte meg a Trófea étteremben, ahol mindenki kedvére végigkóstolhatta az étterem gazdag svédasztalos kínálatát. Az együtt töltött nagyszerű este ismét bizonyította, hogy tanáraink és alkalmazottaink kiváló csapatot alkotnak, együtt erősítve az iskolánkban uralkodó családias hangulatot. Az iskola vezetőségét nagy köszönet illeti a szervezésért!

          • Népviselet napja

            12. 6. 2024

            Do fotogalérie bol pridaný nový album Népviselet napja.

            Április 24. – a Népviselet Napja A mai napon iskolánk 1.B osztályos tanulói együtt ünnepelték a Népviselet Napját. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek ismerjék hazánk hagyományait és meg is éljék azokat. A gyerekek ma büszkén vették magukra viseleteiket és táncra is perdültek. „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

          • Föld napja iskolánkon 🌍

            12. 6. 2024

            Do fotogalérie bol pridaný nový album Föld napja iskolánkon 🌍.

            Föld napja alkalmából az egész iskola aktívan bekapcsolódott a tevékenységekbe. Alsó tagozaton "hulladékból hasznosat" elnevezésű projekten belül szebbnél szebb alkotásokkal neveztek, a felsősök pedig kreatív természetfotókkal ajándékozták meg az iskola falait. Természetesen a jutalmazás sem maradt el, az alkotásokat három kategóriában értékeltük a szülői szövetség jóvoltából. Szeretnénk megköszönni az ANITA virágüzlet felajánlását: a sok színes virágot, virágföldet és MOLNÁR ANITA közvetítését, segítségét. Az elsős gyerekek szebbé varázsolták az iskola virágosládáit A délutánt rajzfilm és természetfilm vetítése is követte egy kis kézműveskedéssel, énekléssel. Megbeszéltük, miért fontos óvni Földünket, mit tegyünk annak érdekében, hogy kellemesen érezzük magunkat. Az otthon elkészített projektmunkák is nagyon szépek lettek, gratulálunk mindenkinek.

          • Igazgatói szabadnap

            19. 4. 2024

            Az iskola igazgatósága értesíti a tanulókat és a szülőket, hogy a 245/2008-as iskolai törvény 150. §-a 5. bekezdésének értelmében szervezési okok miatt

            2024. április 26-ra /péntek/

            igazgatói szabadnapot rendel el a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontban.

            Ez az iskolaközpont egészére, azaz az óvodára, az alapiskolára és az iskolai klubra is érvényes.

            A tanítás 2024. április 29-én (hétfőn) folytatódik.

            Megértésüket köszönjük!

          • Járási Pitagoriász matematika verseny

            19. 4. 2024

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            2024. április 9-10-én került sor a járási Pitagoriász matematika versenyre Komáromban. A felső tagozatos diákok közül a következő tanulók vehettek részt ezen a versenyen: 5. osztály- Szabó Dorka, Seregül Adrián, Takács Cyntia 6. osztály- Jabcun Ádám, Riflik Lilien, Fitos Krisztián 7. osztály- Finta Nikolett , Finta Bernadett, 8. osztály- Tóth Eszter, Langschadl Illés Eredményes megoldók lettek és előkelő helyezéseket értek el: Szabó Dorka, Jabcun Ádám, Riflik Lilien, Fitos Krisztián, Finta Nikolett és Tóth Eszter. Felkészítő tanáraik: Őri Márta és Fözö Andrea. Alsó tagozatos diákok közül a következő versenyzők vehettek részt: 3.A osztály:Viola Benedek 3.B osztály:Szabó Gábor Ádám, Tamási Zsombor 4.B osztály:Čiernik Emily, Elzer Bálint, Kálmán Zsombor Eredményes megoldók lettek és előkelő helyezéseket értek el: Szabó Gábor Ádám, Tamási Zsombor és Elzer Bálint. Felkészítő pedagógusok: Dombi Katalin, Domján Erika, Pézman Enikő Gratulálunk a diákoknak és tanáraiknak! Kívánjuk, hogy a matematika iránti érdeklődésük a jövőben is megmaradjon és a következő tanévben is lelkesen készüljenek majd erre a versenyre is!

          • Biblia olimpia kerületi forduló

            19. 4. 2024

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8,14) Iskolánk diákjai ma részt vettek a Biblia olimpia kerületi fordulóján Komáromban. A csapat tagjai: Škulavík Kristína, Fitos Krisztián és Pál Dávid az előkelő középmezőnyben végeztek. Aki Isten igéjével gyarapodik, az mindenképpen nyertes. Gratulálunk a lelkes diákoknak! Felkészítő pedagógus: Bucsek Tamás

          • Kerületi matematika olimpiász

            19. 4. 2024

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A kilencedikes diákok kerületi Matematika olimpiászon is részt vehetnek, ha a járási fordulón 1.-8. helyezést érnek el. Iskolánkból a kilencedikes Nagy Bence kapott meghívást erre a versenyre, melyre Nyitrán került sor. A versenyen nagyon nehéz feladatokkal kellett megbirkózni a diákoknak. Nagy Bence sikeresen szerepelt. Felkészítő tanára: Őri Márta. Gratulálunk!

          • Járási matematika olimpiász

            19. 4. 2024

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A felsőtagozatos diákok járási Matematika olimpiászára 2024. április 3-án került sor Komáromban. Az I. fordulót sikeresen teljesítő tanulók jutottak el a II. fordulóba, a járásra. Iskolánkból a következő diákok vehettek részt ezen a versenyen: a 6. évfolyamból Riflik Lilien, Jabcun Ádám, Fitos Krisztián és Szépe Eszter, a 7. évfolyamból Finta Nikolett és Finta Bernadett, a 8. évfolyamból Tóth Eszter, Miťkó Dániel, Langschadl Illés. A legjobban szerepelt Finta Nikolett és Finta Bernadett, ők bejutottak az eredményes megoldók soraiba. Nagyon szép pontszámot ért el még Tóth Eszter. Felkészítő tanáraik: Őri Márta és Fözö Andrea. Gratulálunk a diákoknak és tanáraiknak! Kívánjuk, hogy a matematika iránti érdeklődésük a jövőben is megmaradjon!

          • Fizika olimpiász

            19. 4. 2024

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Az idei tanévben ismételten megrendezésre került a járási Fizika olimpiász a 8. és 9. osztályosok részére. A versenyre Komáromban került sor. Iskolánkból a következő tanulók jutottak be a versenybe: 8. évfolyamból Tóth Eszter, Miťkó Dániel, Langschadl Illés , 9. évfolyamból Göncöl Noémi, Nagy Bence és Gál Norbert. A legjobb eredményt Tóth Eszter érte el, aki az 5. helyen végzett. Felkészítő tanáruk Őri Márta volt. Gratulálunk a diákoknak és tanáruknak!

          • Kibervédelmi előadás

            19. 4. 2024

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Mayer Gellért Levente kibervédelmi szakértő tartott előadást a 8. és 9. évfolyam számára. Előadásában felvázolta azokat a kockázati tényezőket, amelyek mindannyiunk életét érinthetik. Felhívta diákjaink figyelmét az internet világának veszélyeire, mind a közösségi oldalak, mind az internetes vásárlás, vagy akár a számítógépes játékok használatakor felbukkanható csalásokra. A jelszó mindenképpen a ,,jobb félni, mint megijedni´´. Köszönjük szépen Gellért tartalmas előadását, praktikus tanácsait, kijózanító tapasztalatait. A jövőben biztosan jobban ügyelünk adataink védelmére.

    • Kontakty

      • Cirkevná spojená škola Panny Márie
      • riaditeľstvo / igazgatóság +421 911 809 018
        ekonomické oddelenie +421 911 795 329
        vedúca školskej jedálne +421 911 806 983
      • Brnenské námestie č. 15, 946 03 Kolárovo
        Slovakia
      • 31825729
      • 2021015887
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje